Mindenki boldogságra született. Bárkit is kérdeznél, kivétel nélkül mindenki azt felelné, hogy nagyon szeretne boldog lenni. Ennek ellenére csak kevesen tapasztalhatják meg azt. Egészen 35 éves koromig én is így voltam ezzel. Kerestem valamit. Valamiféle kézzel fogható dolgot, egyfajta választ, hogy mitől is leszek „boldog”!? Rendre újabb és újabb elérendő feladatokat tűztem magam elé célul, és szentül hittem, ha megvalósítom azokat, akkor már biztosan boldog leszek, és akár hátra is dőlhetek. Végzettségeket, sikeres vizsgapapírokat halmoztam, egyiket a másik után, nyelvvizsgákat teljesítettem sikerrel, karrierlépcsőfokokat másztam felfelé, hogy elégedett és végre boldog legyek, mert azt tanultam a társadalomtól, hogy igazán csak ezek számítanak.
Majd 34 évesen a harmadik gyerekem születésével már biztos voltam abban, hogy bőven teljesítettem mindent, jöhet tehát a boldogságérzés. De tévedtem! Nem jött! Helyette viszont mindennapossá vált a stressz, a levertség, az elégedetlenség, a belső frusztráltság, és még hosszan sorolhatnám a kellemetlen érzéseket. Ekkor kezdtem igazán boncolgatni magát a boldogságot, a boldog élet titkát, más, nálam sokkal bölcsebb emberek látószögéből nézve. Könyveket olvastam, előadásokra jártam, majd felbukkant a mesterem, a maga megnyugtató, bölcs szavaival, és ekkortól kezdett világossá válni számomra a „titok”. Azóta egyetlen napom sem telik el a hála gondolatai nélkül, az önfejlesztő könyvek, hanganyagok, előadások nélkül. Mindezen elsajátított bölcsességek természetesen mit sem érnének, ha csak elolvastam volna őket, és nem alkalmaznám azokat napi szinten az életemben. Hiszen önmagában a tudás nem elegendő, csak annak gyakorlása és tudatos megélése hozza az igazi változást. A gyakorlati alkalmazással válik világossá, hogy mindezek működnek. Az elmúlt néhány évben olvasott és hallott bölcsességek egyre biztosabb helyet kaptak a tudatalattimban, életem pedig a boldogság megélése felé vette az irányt. Mindezekről hiszem, és tudom, hogy bárki számára elérhető
