Mesekönyveimmel különleges célom van. A világot muszáj jó irányba fordítani, mert sajnos nagyon elhatalmasodott a gonoszság, irigység, erőszakosság, pénz- és hatalomvágy, amellyel egy deformált világra kényszerítik az emberiséget!
Mándi Ildikó
Már gyerekként tudtam, hogy olyannal szeretnék foglalkozni, ami kapcsolódik a rajzoláshoz. Így alakult, hogy a tanári diplomám mellett grafikus végzettséget is szereztem.
Szabó-Zsombók Magdi
Nelly (írói nevén Suifa) a korai éveiben mindenféle művészet iránt érdeklődött, majd először építész, később külkereskedő lett, most pedig ír. Közel egy évig kutatta az angyalok és a mennyország világát a különböző filozófiai és vallási forrásokban.
Suifa
Annak ellenére, hogy a körülmények mindig változnak körülöttem, és emiatt én is rendre megújulok, az írással kötött házasságom a mai napig tart.
Faragó Maia
A Balatonon éltek óriások, sellők, tündérek, halászlegényeket elcsábító vadleányok – ezt a varázslatos mesevilágot szeretném bemutatni kicsinek, nagynak egyaránt.
Tokody Klára
Amikor a fiam kérdezett, én rajzokkal válaszoltam. Innen már csak egy lépés volt, hogy az ő kitartó kíváncsisága nyomán felhalmozott tárgyakat, növényeket, állatokat ecsettel papírra vessem és könyvbe szedjem.
Micskei Detti
Mindig mozgalmas, emberekkel és gyerekekkel gazdag munkát álmodtam meg magamnak.
Balázs Erika
Az Inspirációk Csorba Anitától felületeken évek óta azon dolgozom, hogy a személyes hitvallásom szerint kreatív alkotásra inspiráljam közösségemet.
Csorba Anita
Mostanában írogatok, de majdcsak le fogok szokni erről. Várható, hogy az önkritikám – ami állítólag nyomokban kimutatható még bennem is – csak megmozdul tán…
Kondor
A közös mese olvasás egy eszköz a szülő és a gyermek közötti viszony erősítésére. Ezáltal sokkal bensőségesebb kapcsolat alakul ki kettejük között.
Szabó Mónika
“Gyermekkorom óta faragom a rímeket. Szülőként kezdtem el gyermekversekkel foglalkozni. Ennek eredménye első mesekönyvem, ezzel szeretnék mosolyt csalni a kis arcocskákra.”
Sulyok Bernadett
Gyerekkorom óta kedvenceim a madarak, így egyértelmű volt, hogy ők lesznek a meséim főhősei, és nagyon boldog vagyok, hogy sok kisgyerek is elkezdett érdeklődni irántuk a könyveim nyomán.
Fazekas-Nagy Ildikó
A mesekönyv olyan élményt nyújt, mely segít kiszállni a mindennapos pörgésből, a gyerekekre nehezedő elvárásokból, segít picit lelassulni, átszellemülni.
Füle-Gulyás Aletta
“Három kislány anyukája vagyok, konduktor-tanító, drámapedagógus, és hobbizenész.”
Fényes Eszter
…és hogy kivé váltam, nézd meg a csapatom! Bennük szívem, lelkem, s minden gondolatom. Mi rajtuk nem látszik, mesébe lett írva. Vidáman gurultak betűk a papírra.
Nagy Bernadett
Minden alkotó tevékenység inspirál. Folyton új és új dolgokat kell kipróbálnom, létrehoznom. Lázban égek mindig. Alkotásiban.
Gurmai Beáta
“Közel másfél évtizede űz többféle harcművészeti stílust és küzdősportot, lassan tíz éve pedig speciális, női és gyermek önvédelmi képzéseket is tart.”
Kovács Ildikó
Évek óta osztja meg gondolatait a tervezőnapló vezetésével kapcsolatban, és tanítja az elfoglalt üzletembereket, szülőket és diákokat napjaink legsikeresebb életvezetési módszeréhez, a Bullet Journal©-hoz hasonló füzet vezetésére.
Tóth Cecília
Azért írtam mesekönyvet, hogy senkinek ne legyen nehéz elképzelni, milyenek a hétköznapjai a különleges testvérpároknak.
Z. Kiss Adrienn
“Egy dolog mindig fontos volt számomra: maga az ember, akivel épp szemben ülök. Az, hogy hiszek az ő sikerében, hogy eléri a célját, amit kitűzött maga elé.”
Jeckel Eszter
Unokáimmal közösen megélt titkos élményeinkből nekik, értük született meg első kedves írásom, majd azután még néhány.
Korpás Léri
2018 őszén nekivágtam gyermekeimmel Dél-Indiának, mert egy ottani guru azt ígérte, tud nekünk segíteni: nem elmulasztja a gyógyíthatatlant, hanem megváltoztatja a karmánkat.
Lohonyai Dóra
“Olyan életet képzeltem el magamnak, amiben csak utazom, nincs másom, csupán időm. Így lettem világutazó.”
Harmincz Rita
A bölcsesség régebbről való, mint a logika. Legyen meg a felnőttek részéről is a tisztelet a gyermekek irányába.
Tihon Ágnes Virág
A Bilisztori az első könyvem, szívből remélem, hogy elnyeri az olvasók tetszését.
Hermán Alíz
Szexuális problémák megoldásában segítek a kihívásokkal küszködőknek, és mindazoknak, akik fejleszteni szeretnék szexuális kultúrájukat.
Somorjai Martina
Versesmamiként a mottóm: éld át a versek és mondókák varázsát, hisz a ritmusok bennünk lüktetnek egy életen át.
Czeiner-Szücs Anita
“Több ezer üzleti rendezvényt bonyolítottam az ajánlatadástól az utókommunikációig. Akkor vagyok igazán elememben, ha a kreativitás párosul a gasztronómiával.”
Tárnyik Pál
30 éves tapasztalattal rendelkező életmód moderátor és léleképítő vagyok. Filozófiámra és tanításaimra példa az életem.
Dr. Márkus Barbara
Mindenkinek kívánom, hogy jól átgondolt, saját igényeire szabott otthonban élhessen!
Klucsik-Lengyel Orsolya Noémi
A mesekönyv írása igazi váratlan fordulatként jött az életembe. Az általam kitalált érdekes történetek szerves részévé váltak a mindennapoknak. Így kelt útjára Ludvig is, meséim főszereplője.
Pesze-Molnár Eszter
Szabad óráimban az erdőket járom, vagy ha tehetem elzarándokolok valamelyik déli tengerhez. Közben keresem az utam, a hívatásom, az életcélom. A mesém is ennek az útkeresésnek egyik állomása.
Gállos Mandula
Életemet végigkísérik a történetek. Szeretem hallgatni, olvasni és mesélni őket. Meséimet a magam örömére kezdtem el írni 2 évvel ezelőtt. Aztán túlnőttek rajtam.
Kovács Dóra
„A változás mindig jó.” Valójában az a fontos, hogy az egyes változásokból mit élek meg, hogyan gondolkodom az adott szituációról és mit tanulok belőle. Így lett számomra minden változás jó, amely valami mást, valami új dolgot hoz az életembe.
Potápi Rita
Üzenem a férfinak, aki azt hitte erősebb nálam és összetörhet engem: tévedtél.
Dezső Nikoletta
2018-ban kitaláltam, hogy a gyerekeim „kincses” dobozát Anya-mesékkel fogom gazdagítani. Tőlük kaptam meg az ihletet, ők bátorítottak, hogy írjak másoknak is mesekönyvet.
Czirják Erika
Írásaim nem a kritikusoknak születnek, szárnyaknak szánom őket oly szívekre, melyek megüresedtek.
Virginia Sol
A mesében szerepelni kell, fogni a főhős kezét és végigvezetni, tanítani a történet, élet útján.
Csete Dóra
Kiemelt feladatomnak éreztem, hogy megismertessem az általam nevelt gyerekeket a mesék csodálatos világával. Ez a tevékenységem abban teljesült ki, hogy készítettem a kislányaimnak egy saját mesekönyvet gyermeknapra.
Somogyvári Magdolna
Regényírói pályafutásom kezdete 2008-ra tehető, amikor is ismerősök biztatására megírtam első regényemet.
William Morgenthaler
Sikerült elérnem azt, hogy én legyek az a srác, aki, bár már túllépte az ötvenedik évét, de még rollerezik, gitározik, rajzol, fest, bábokat gyárt és kelt életre, utazgat – viszont úgy érzi, eleget dolgozott, így önkéntes nyugdíjas – azaz „kemping ”nyugdíjas lett.
László Zoltán
Legközelibb barátaim már gyerekkoromban is a könyvek voltak. Kisiskolásként a magyar népmesék világa, később az ifjúsági könyvek és lányregények, majd a romantikus világirodalom bűvölt el.
Velencei Rita
Mindannyiunknak megvannak a maga csatái, ezért is tartom fontosnak, hogy megmutassam a sajátjaimat. Ha valakin látom, hogy nagyon nincs jól, mindig könnyebben tudom biztosítani az együttérzésemről, hiszen tudható rólam, hogy én is megjártam a magam poklát.
Dayfly Kriszti
Az a célom, hogy megmutassam felnőtteknek és gyerekeknek, hogy a Földdel, egymással, és önmagunkkal elvesztett, vagy elveszni látszó kapcsolatunk visszafordítható, megváltoztatható, gyógyítható.
Sághy Zsuzsanna
Fókuszomban az érzelmi intelligencia fejlesztése áll, ami az utóbbi időben világviszonylatban előtérbe került, és a kutatások alapján is egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a sikeres, boldog, kiegyensúlyozott élet alapjának egyik legfontosabb pillére.
Bálint Piroska
Acsai Roland Radnóti-díjas, Zelk Zoltán-díjas, Bárka-díjas, Év ifjúsági írója-díjas író. Ifjúsági fordításait minden kamasz ismeri, és hatalmas sikereket értek el.
Acsai Roland
Forrás Károly grafikus, illusztrátor, aki gyerekkora óta foglalkozik a rajzzal, mint vizuális kifejező eszközzel. A Süniverzum az első illusztrált gyerekkönyve, mely egyben különdíjat nyert vizsgamunkája is.
Forrás Károly
Coach, tréner, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember, gyermekágyas segítő, közgazdász, képződő kontakttánc-tanár és EMK tréner, aki hisz a belső hajtóerőkben, amelyek önmaguktól vagy egy kis segítséggel utat találnak maguknak. Ehhez kíván támaszt adni.
Csordás Izabella
A mesés családi foglalkoztatóimmal, játékötleteimmel, valamint a családoknak, ill. gyermekeknek összeállított csoportos mesefoglalkozásaimmal szeretnék segíteni abban, hogy minél több értékes időt tölthessenek együtt a családok.
Bognár-Burik Beáta
Kanfi-Horváth Imre
Írás közben teljesen ki tudok kapcsolódni, élvezem, ahogy magával sodor egy történet, és ilyenkor el tudok feledkezni a gondokról, házimunkáról, gyerekekről.
Patak Gyöngyvér
Hollenczerné Balogh Ilona
Kamaszkora óta ír verseket és prózákat. Ezek megjelentek a Kalocsai Néplapban, a Pártfogók Lapjában, illetve a Verselő Antológiában, több évben is.
Póli Róbert
Bölcs nem csak az lehet, aki idős, egy fiatal hang éppúgy közvetíthet fontos mondanivalókat – ilyen hangja van Póli Matildának.
Póli Matilda
Kávássy Miklós
Varga Árpád
Angelika, aki óvodapedagógus végzettséggel rendelkezik, de dolgozott már rendezvényszervezőként is, kamaszkora óta ír.
Angelika King
Hosszú szünet után gyermekeim ihlettek meg újra. A nekik és róluk mesélt történetekből született hosszas unszolásra a Lele és Lilla kalandjai a bűzös mocsárban…
Varga Szilárd
Nem tudok csak egy dologgal foglalkozni, ezért tervezek, mert enélkül menedzselhetetlen lenne az a sok minden, amit napról napra, percről percre meg akarok valósítani.
C. Szabó Helga
Végre kibújt belőlem a hosszú évek óta dédelgetett vágyam, hogy írjak, mert számomra ez egy eszköz az elme határtalan szabadságához!
Lina R. Breitkreutz
Egy hatéves kislány és egy hároméves kisfiú apukája. Ő maga is sokszor ült esténként az ágyuk szélén, és különböző történeteket kitalálva próbálta álmaikat szebbé tenni. Szeretné, ha más gyermekeknek is szebb álmokat hozna első mesekönyve.
Fekete Gábor
Tizenöt éves kora óta ír verseket, novellákat. 1992-től írásai több lapban, folyóiratban, antológiában megjelentek…
Fábián Ádám Zoltán
Írni viszonylag későn, 40 éves korom körül kezdtem el. Eleinte meséket írtam, aztán később novellákat, esszéket is, de a fő irány a meseírás maradt. Írásaimat legjobban ez a mondat jellemzi: A mese tanít, nyugtat, szórakoztat.
Skolik Ágnes
Gyerekkoromban magam szórakoztatására kezdtem el először naplót írni, majd a gondolatokat rímekbe faragni és meglepni egy-egy hozzám közel álló személyt, mosolyt, netán örömkönnyet csalva arcára. Néha többet jelent pár kedves szó, pár zörgő forintnál.
Vikor-Varga Laura
Dr. Németh Zoltán Magyarország legtöbbet foglalkoztatott prezentációs trénere, évi kb. 80 prezentációs tréningnappal, 15 éve a pályán. Eddig kb. 8.000 embert oktatott már.
Dr. Németh Zoltán
Nagyon szeretek olvasni és van némi vágyam az írásra is, de nem tartom magam a hagyományos módon írónőnek. A könyveink kiadására sem az írás irodalmi része motivált, hanem egy bennem felhalmozódott tudás hasznos átadása a gyerekek számára.
Csepregi Csilla
A boldogságot kevesen tapasztalhatják meg azt. Egészen 35 éves koromig én is így voltam ezzel. Kerestem valamit. Valamiféle kézzel fogható dolgot, egyfajta választ, hogy mitől is leszek „boldog”.
Sulya Zsuzsanna
1984-ben kezdett rádiózni a nevében már nem létező Magyar Rádióban. Az Ötödik Sebesség, a Táskarádió, a Reggeli csúcs, a Magyarországról jövök, a 168 óra, a Közelről, a Tér-idő munkatársa volt.
Gellért András
Bár több példányszámban, magánkiadásban is megjelent már két kötetem (Kalaposkalandok 2016, Az elrontott varázspor 2017), az igazi elköteleződést számomra a személyre szabott, egyedi mesekönyvek elkészítése jelenti.
Stefán Luca
Csenge lányom elérte azt a kort, amikor a mesék akkor a legizgalmasabbak, ha ő is a részese lehet. Így hát együtt, kettőnk fantáziájának segítségével alkotunk meg új világot, ami tele van csodával és varázslattal.
Kőszegi-Arbeiter Anita
Szociálpolitikusból képezte magát elismert jogásszá, alig néhány éve pedig a fotózás mellett is letette voksát. Annak, hogy hivatását és hobbiját mennyire szenvedélyesen szereti, most már könyv formájában is kézzelfogható bizonyítéka van.
dr. Richlach Mónika
Voltak/vannak ezek az irományaim, amelyek olyan igazán flow-szerű élmény kíséretében képesek felszínre törni, és elönt az az érzés, hogy pont elég vagyok, és ahol épp tartok, az pont jó úgy, és pont úgy jó, ahogy van…
Nagy Karolin
Bolya Imre, inspirációs előadó, tréner és karizmakutató
Fontos célja, hogy megmentse a világot az unalmas előadásoktól…