A mese végén elbúcsúzó Cecília egy kicsit én vagyok, a történetben menedéket nyújtó ház és lakói pedig nagyszüleimnek állítanak emléket, különösen nagyapámnak, aki szinte mágikus kapcsolatban élt a természettel, az állatokkal. Magam is három kutyával és egy cicával élek egy fedél alatt, szabad óráimban az erdőket járom, vagy ha tehetem elzarándokolok valamelyik déli tengerhez. Közben keresem az utam, a hívatásom, az életcélom, ez a mese is ennek az útkeresésnek egyik – számomra kedves – állomása.

A szerző könyve(i):