Úgy születtem én is, ahogyan mások,
kisgyerekként láttam meg a napvilágot.
Mennyi ideje is? Bizony elég régen…
úgy ezrkilentszáz…ööö…izében…
Egerváron tett le akkor az a gólya,
így lettem a család első totyogója.
A falu gyermekkorom, de messzebb vitt az élet,
az ábrándos lány közben felnőtt nővé érett.
Tanultam, dolgoztam, küzdöttem, szerettem,
kipróbáltam magam sokféle szerepben.
Hosszú volna mindazt sorban összeírni,
mennyi öröm jutott, s mit kellett kibírni.
Átgyúrtak az évek, de bánja is a bánat!
Két szép fiúgyermek szólít ma anyának.
És hogy kivé váltam, nézd meg a csapatom!
Bennük szívem, lelkem, s minden gondolatom.
Mi rajtuk nem látszik, mesébe lett írva.
Vidáman gurultak betűk a papírra.
Én vagyok a bohóc, kinek fülig ér a szája,
sebeit majd talán elrejti ruhája.
Én vagyok a szörny is, kit a virágok szeretnek,
de akit mások lehet, kinevetnek.
Én vagyok a Nap is, optimista nagyon,
a beszorult macska is azon a kalapon.
Angyal vagyok olykor, máskor mérges banya.
A madárijesztő is, kinek nincs otthona.
Elegáns ruhában úgy hiszem királylány,
Bolondos kobold, ha a barátnőm vár rám.
A hernyó is ki útját nagy vidáman járja,
repülni fog tudja, mert kinő majd a szárnya.
Elefánt meg tehén… ööö… akartam mondani…
Mégsem lehet mindre úgy hasonlítani…
