Konduktor-tanítóként végeztem 2005-ben, majd egy fantasztikus lehetőségnek köszönhetően Svédországban dolgoztam 4 és fél évig. Remek fejlődéssel, szakmai tapasztalatokkal teli időszak volt ez, a szívem mégis hazahúzott. Ugyanis megismertem a férjemet, akivel azóta három gyönyörű gyermekkel bővítettük családunkat.  Jelenleg Budakalászon élünk, és bár kislányommal még itthon vagyok, igyekszem az eredeti szakmámra épülő továbbképzésekkel színesíteni a tudásom.

Így 2019-ben lehetőségem volt alapozó terapeutaként végezni, azóta pedig heti két délután a csoportjaimmal foglalkozni.

A mesekönyv írása igazi váratlan fordulatként jött az életembe. Korábban, sohasem voltak ilyen ambícióim, de amikor a kislányommal voltam várandós, a nap végére annyira elfáradtam, hogy az esti meséknél képtelen voltam lámpafénynél olvasni. Ennek köszönhetően rengeteg fejből kipattant mese született, ami a kisfiaim éppen aktuális érzelmi világát segítették támogatni, a kedvenc figuráik segítségével.

Habár az olvasott mese azóta újra visszatért az életünkbe, az általam kitalált érdekes történetek szerves részévé váltak a mindennapoknak. Így kelt útjára Ludvig, a LUDVIG-MESÉK főszereplője végtelenül szerethető karakterével. Ezzel egyidőben integrálódott az általam vezetett terápiás foglalkozásokba a „Mese-szigete”, ahol rengeteg kaland során lendülünk túl a játékos feladatok nehézségein.

A szerző könyve(i):