35 éves vagyok épp, amikor 2019-et írunk. Van egy csodálatos 4 éves kislányom, és egy szintén csodálatos férjem, aki a könyve(i)m illusztrációit is készítette. Amikor munkahelyszerű helyen dolgozom, akkor gyógypedagógus vagyok a Vakok Iskolájában. Ez egy kiváló kreatív tér (tud lenni), de mindeddig folyamatosan motoszkált bennem egyrészt az érzés, hogy valami még kell, hogy kijöjjön belőlem, másrészt a kérdés, hogy vajon mi lehet az a kivételes dolog, amit csak én tudhatok adni a világnak (mert hiszem, hogy mindenkinek van ilyenje).

Aztán egyszer csak – mintha sok véletlen összekapaszkodott volna az érdekemben – jött végre egy felismerés, hogy hát voltak/vannak ezek az irományaim, amelyek olyan igazán flow-szerű élmény kíséretében képesek felszínre törni, és amikor jönnek, elönt az az érzés, aminek felkutatásával és megtalálásával úgy gondolom, mindannyian tartozunk a világnak: hogy pont elég vagyok, és ahol épp tartok, az pont jó úgy, és pont úgy jó, ahogy van.

Eddig a felismerésig gyűjtögettem egész sokféle tudást, papírt, Dao Yin kínai gerinctorna (a kínai orvoslás, tudásanyag is nagyon el tud bűvölni), life coaching, gasztro coaching, Theta Healing tanfolyamon is vettem már részt, egyelőre kettőn, és nagyon sokat adott.

Ezen kívül 20 évig küszködtem evészavarokkal (anorexia, bulimia), nagyon vonz többek között az önazonos öltözködés, a fenntarthatóság, fenntartható divat, a tudatos gondolkodás/teremtés témája, gyerekkorom óta jógázom (csak nem annyit, amennyit szeretnék), stb. Ezek, ill. az ezek mentén szerzett tapasztalásaim kisebb-nagyobb nyomokban ösztönösen visszaköszönnek az írásaimban (és rendszerint csak utólag veszem észre J ).

És még két dolog:

  1. Szoros, intim kapcsolatot ápolok a zenével (felhasználói oldalról). Rengeteg érzésemet, mondanivalómat segíti a zene kibontakozni/beágyazódni. Semmihez sem hasonlítható erőnek és eszköznek érzem. El sem tudom képzelni, milyen sivárság lenne a világban zene nélkül.
  2. Gondjaim vannak a felnőtté válással. Valamiért nem megy.