Bokros János 1938. augusztus 9-én született, Sárkeresztúron.

A helyi általános iskola elvégzése után a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE hallgatójaként magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett. Versei egyetemi évei alatt kezdtek megjelenni olyan lapokban, mint például a Fejér Megyei Hírlap, Pest Megyei Hírlap, Élet és Irodalom. Diplomázás után Bicskére, később Fehérvárra került, s több iskolában is oktatott. Egykori alma materében, a József Attila Gimnáziumban 1967-től kezdhetett el tanítani magyart és történelmet. 
A versírással ebben az időszakban kevésbé foglalkozott, a költészethez az 1970-es évek végén tért vissza. Ekkor már megnősült, lánya 1981-ben született. Az 1980-as években rendszeresen publikált, versei, prózai írásai gyakran jelentek meg a Fejér Megyei Hírlapban. Első önálló kötetét 1985-ben adták ki Imádság örömért címmel a Fejér Megyei Irodalmi Füzetek sorában. Második kötete, A hetedik napon címmel 1989-ben látott napvilágot a Vörösmarty Társaság kiadványaként, nem sokkal halála előtt. Hosszú betegség után, 1989. augusztus 8-án hunyt el.