Bolya Imre – Karizma – 12+1 inspiráló előadó, 12+1 tanulható stratégia

Bolya Imre – Karizma – 12+1 inspiráló előadó, 12+1 tanulható stratégia

Hogyan képes valaki úgy nyilvános beszédet tartani, hogy az igazán emlékezetes és meggyőző legyen? Ráadásul mindezt szenvedéllyel, úgy hogy közben még inspirálja is a hallgatóságot? Mindez ösztönös képesség lenne? Netán tanulható?

Bolya Imre, inspirációs előadó, tréner és karizmakutató egyértelmű célja, hogy megmentse a világot az unalmas előadásoktól. Utópisztikusnak tűnik? Egyáltalán nem az. Erre pedig több mint nyolcszáz bizonyítéka van, hisz ennyien vettek már részt a tréningjein. Bolya Imre még 2010-ben kezdett el foglalkozni a nyilvános beszéd rejtelmeivel, ma pedig már karizmatikus előadástechnikát oktat csoportosan, de egyénre szabva is. Beszéd coachként TEDx-beszédekre, fontos előadásokra készíti fel partnereit. Szenvedélye a tanulás és a folyamatos fejlődés. Elkötelezetten hisz abban, hogy amikor valaki megtanul előadni, akkor a közönségén túl a saját életét is meg tudja változtatni.

Mindezt hogyan sajátíthatja el bárki? Igen! BÁRKI!

Nos, minderre a választ Karizma című könyvében fejtette ki, mely bővelkedik az inspiráló történetekben, előadói stratégiákban, ráadásul még a tanulságokat is leszűri és gyakorlati tanácsokat is ad a karizma fejlesztéséhez. A könyvben lévő tudás gyakorlati felhasználásával bárki olyan határozott és hiteles előadóvá válhat, aki képes pozitívan hatni másokra, magabiztosan és megfelelő felkészülési stratégiával állhat ki a hallgatósága elé. A könyv lehetőséget teremt arra, hogy éles helyzetekben is érvényt tudjunk szerezni álláspontunknak és rendbe teszi bennünk a helyes önbizalom-önbecsülés-önértékelés mágikus hármasát.

12+1 előadó szólal meg a könyvben, olyan meghatározó személyek osztják meg tapasztalataikat az olvasóval, mint Pál Feri, Szily Nóra, Kovács András Péter, Al Ghaoui Hesna, Böjte Csaba, Lukoviczki Réka, Hajnóczy Soma, Dr. Aczél Petra, Bedő Imre, Kósa L. Adolf, Vecsei H. Miklós, Benkő Vilmos, Magyarósi Csaba.

Ahogy Kovács András Péter mondja: „A közönség nem hebegő-habogó egyik lábról a másikra álló emberkéket akar a színpadon látni, hanem olyasvalakit, akire ránéznek, és abban a pillanatban biztonságban érzik magukat. Akinél tudják, hogy bármi történik, ez az ember ura a helyzetnek.”

Ezt adja ez a Karizma! De ha még ez sem lenne elég, tudni kell, hogy egyfajta önfejlesztő könyv is egyben, hisz segítségével rálelhetünk a számunkra valóban fontos értékekre az életben, elindulhatunk vagy továbbhaladhatunk önismereti utunkon, inspirációt nyerhetünk a következő lépések megtételére, ezáltal pedig képesek leszünk sokkal jobban hinni magunkban, mint bármikor korábban.

Hozzászólás

Az email címedet nem publikáljuk. A kötelező mezőket *-al jelöltük.